Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de számomra sokszor kemény dió meggyőzni a dolgozókat, hogy hordják az egyéni védőeszközöket, tartsák be az egyéb munkavédelmi szabályokat, pláne, ha a munkáltató sem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé.
Igazából hatásköröm nincs a dolgozók rendreutasításra a hegyibeszéden kívül, de a munkáltató sem szívesen folyamodik durva eszközökhöz (hazaküldés, rendkívüli felmondás stb.)
Még ha van is hatásköre a munkavédelmisnek különféle szankciók alkalmazására, akkor is nagyon nehéz „csak erővel” betartatni a szabályokat, ha a belső motiváció hiányzik. Ezt a belső motivációt felkelteni a dolgozókban a legnehezebb, erre igazán jó eszközt még nem találtam korábban.
A "Nefeledd" munkavédelmi klubban viszont hallottam egy jó ötletet, amit el is kezdtem kidolgozni. Egyik kolléga írta, hogy egy már nyugdíjas felügyelő hordott magával egy fényképalbumot, és ha látott valami szabálytalanságot, akkor a dolgozó orra alá dugta az egyik olyan baleset képét, amit az adott szabálytalanság okozott.
"Mindig magával hozott egy fényképalbumot. Ha szabálytalanul munkát végző dolgozót látott, leállította a munkát és megmutatott az albumból néhány oda vonatkozó fényképet. Egyik alkalommal egy szippantóst állított meg, nem volt a kardántengely védőburkolata rendben. Megrázó látvány volt az album képen a felcsavarodott ember. Traktorosunk lélekszakadva ment a műhelybe és kijelentette addig nem is megy el, amíg a burkolatot meg nem csinálják"
Elhatároztam, hogy egy ilyen anyagot én is összeállítok és kiadok, ennek segítségével minden kollégának meglesz az eszköze a megfelelő lélektani ráhatásra. Bár ez elég durva módszer, de ahogy Al Capone mondta: "többet érsz el jó szóval és egy stukkerrel, mint csupán jó szóval".
A felépítése a következő:
Egy rövid leírás, ami bemutatja a körülményeket, milyen szabályszegés, könnyelműség vezetett a balesethez, például
"Egy építkezésen a 46 éves munkás megemelt egy kb. 20 kilós rakodólapot. Az ujján lévő gyűrű beleakadt a fába és lenyúzta az első két ujjpercéről a bőrt és az izmokat. A roncsolás miatt nem lehetett visszavarrni, amputálni kellett az ujját."
És a kép vagy képek (ezeket csak belinkelem, mert elég szörnyűek)
"A héten olvastam a horror képeskönyvről szóló hozzászólásokat, amit támogatok. Mai napon egy dolgozót kellet oktatnom - áthelyezés miatt - pneumatikus szögbelövő pisztoly biztonsági, mv.-i szabályairól. A neten utánanéztem, néhány képet, adatot kimentettem, hozzáraktam a forgalmazó használati utasításában található biztonsági előírásokat. A dolgozó, aki eddig nem igazán vette komolyan az egyéni védőeszközöket, amikor meglátta a röntgen képeket (szög, a test különböző részeibe belőve), illetve kórházi fotókat a szög eltávolításáról,lefagyott arcáról a mosoly. Kérdésére, hogy ugyan már mekkora erővel lő a pisztoly, azt válaszoltam,hogy mintha egy Suzuki swiftet két utassal (˜850kg) rátennék a szög tetejére. Az oktatás elején még azt mondta,minek ezt oktatni, két deszkát összerakni, rátenni a pisztolyt, belőni a szöget és kész. Mire végeztünk magától megkereste az "öreg szakit": Misi bá, tanítsa már meg használni, plusz elkérte a gyártó használati utasítását ,hogy hétvégén tanulmányozhassa. Hegyi beszéd helyett hatásosabb és főleg gyorsabb a dolgozókkal megértetni az eve-k használatát, tanulságos képekkel videókkal."
Úgy tervezem, hogy első körben csak Cd-n jelenik meg, ha elég nagy az érdeklődés, akkor nyomtatva is.
Ha Önnek is van ilyen képe, küldje el a pkling@munkavedelem.biz címre, és ha ilyenünk még nincs és rákerül a Cd-re, akkor küldök Önnek belőle egy ingyenes példányt. A képen kívül küldjön a fentihez hasonló leírást is az eseményről. Olyan kép is jó, ahol már gyógyult seb látható. (pl egy csonkolásnál) Természetesen az arcot és az egyéb, felismerhetőséget lehetővé tevő azonosítójegyeket kitakarom.
A Horrorképeskönyv cd ára 22.000 Ft+áfa (klubtagoknak 20% kedvezmény)(+utánvét és postaköltség), a megszokott online megrendelőlapon tudja megrendelni.
A Cd-n jelenleg kb. 86 különféle munkabaleset leírása és képei láthatók. Eddig már több kollégától hallottam, hogy használ ilyen jellegű képeket, de nem mindenki olyan "szerencsés" hogy saját praxisából össze tudjon gyűjteni ilyeneket.
Készítettem egy ingyenes verziót is a kiadványból, mely 10 balesetet tartalmaz. Ezt már most is tudja alkalmazni a munkavédelmi oktatásokon és ki tudja próbálni, milyen hatást tud elérni vele. Ha a teljes kiadványt most nem is tudja megrendelni, ez a tíz kép akkor is jól használható az oktatásokon. Ezt nyugodtan elküldheti ügyfeleinek, kollégáinak, hadd használják minél többen, így talán a képeket látva a munkáltatók és a dolgozók is komolyabban veszik a munkavédelmet.
A képeskönyvnek/cd-nek két fő felhasználási területe van: A munkavédelmi oktatásnál ki lehet vetíteni a képeket, mintegy súlyt adva az elhangzottaknak. Például a "leesett cserép" képeket bemutatva már nem kell túlmagyarázni, miért is szükséges a védősisak.
A másik felhasználási módja, hogy a szabálytalan munkavégzésen kapott dolgozónak nem kell "hegyibeszédet" tartania, elég, ha megmutat egy hasonló szabálytalanságot és a következményét, rögtön jobb belátásra tér az illető. Idővel ezt a kiadványt könyv formában is meg fogom jelentetni, akkor a helyszíni bemutatás sokkal könnyebb lesz, de addig vagy kinyomtatja vagy előhívatja az Önnél leginkább előforduló események képeit és ezeket bárhol meg tudja mutatni, vagy az egész anyagot rátölti PDA-ra vagy egy modernebb mobiltelefonra és azon is meg tudja mutatni az eseteket. (ezen a mintákon ki tudja próbálni, hogy működik-e)
A kollégák véleménye az anyagról:
"Megmondom őszintén, hogy nem egyszer nyírtam már fűvet jómagam is (munkavédelmis létemre) strand papucsban vagy mezitláb. Hát az előző képet nézve lehet, hogy tavasszal már csak cipőben fogom e kerti munkát elvégezni. Egyébként nem oly rég az egyik ismerősöm járt úgy, hogy a fűnyírás közben egy kívágódó kő két lábujja közé vágódott, nagyon komoly vágást okozva, aminek műtét és több hetes kényszerpihenő lett a vége. Fotó nem készült erről.
S. József munkavédelmi szakember, Budapest"
"leszakadt gyűrűsujj spirituszban" "1976-ban egy leszakadt gyűrűsujjat kellett spirituszban körbeadnom reggeli szünetben, hogy az ékszerek eltűnjenek az 50 női dolgozóm kezéről, akik forgó mozgó gépek mellett dolgoztak! Hála a technikának, talán ez is elég lesz ... "
Kemenes Lajos munkabiztonsági szakértő
"A héten olvastam a horror képeskönyvről szóló hozzászólásokat, amit támogatok. Mai napon egy dolgozót kellett oktatnom - áthelyezés miatt - pneumatikus szögbelövő pisztoly biztonsági, mv-i szabályairól. A neten utánanéztem, néhány képet, adatot kimentettem, hozzá raktam a forgalmazó használati utaításában található biztonsági előírásokat. A dolgozó, aki eddig nem igazán vette komolyan az egyéni védőeszközöket, amikor meglátta a röntgen képeket (szög, a test különböző részeibe belőve), illetve kórházi fotókat a szög eltávolításáról, lefagyott arcáról a mosoly. Kérdésére, hogy ugyan már mekkora erővel lő a pisztoly, azt válaszoltam, hogy mintha egy Suzuki Swiftet két utassal( ˜850kg) rátennék a szög tetejére. Az oktatás elején még azt mondta, minek ezt oktatni, két deszkát összerakni, rátenni a pisztolyt, belőni a szöget és kész. Mire végeztünk magától megkereste az "öreg szakit": Misi bá, tanítsa már meg használni, plusz elkérte a gyártó használati utasítását, hogy hétvégén tanulmányozzhassa. Hegyi beszéd helyett hatásosabb, s főleg gyorsabb a dolgozókkal megértetni az eve-k használatát, tanulságos képekkel videókkal. "
R. László munkavédelmi vezető, Biatorbágy
Hát mindhárom fényképet megnézve úgy döntöttem, hogy az evéssel várok egy kicsit. Döbbenetes képek, de ennek ellenére hasznosnak tartom, hogy a figyelmetlenség, a fegyelmezetlenség, a technológiai utasítások be nem tartása...stb. következményei mivel is járhatnak. Nem munkavédelmisek körében éppen a mai napon beszélgettünk a "horrorképesköny"-ről és annak várható hatásairól, szinte egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy tanulságos lenne, s a megelőzésben talán előre haladást is jelenthetne a vizuális megjelenés.
S. József munkavédelmi szakember, Budapest"
„köszönettel tartozunk a kollégáknak, akik anyagot küldtek be”
„Megvan az első tapasztalat a munkabaleseti képekkel kapcsolatban. Kollegáim egy városgazdálkodási Kft-nél (~100 fő) tartottak év eleji oktatást, és egyes képeket is felhasználva illusztrálták a lehetséges baleseteket. A felhördülésekből, felszisszenésekből arra lehetett következtetni, hogy az anyag nagyon hatásos. Az igazi előnyét azonban csak hosszú távon fogjuk érzékelni a balesetek számának csökkenésében. Egy biztos, köszönettel tartozunk Önnek és azoknak a kollégáknak akik anyagot küldtek be!”
Ficsor Előd, K-Flórián Tűzvédelmi Kft, Pécs
Az eddig feldolgozott balesetek leírása:
cím:
leírás
Tizenegy szint zuhanás
Apa és fia egy 10 emeletes házban (+ három szint mélygarázs) a 8. emeleten egy felszálló cső bilincsrögzítését végezték. Az apa a szabálytalan korláton átesett liftaknába és a legalsó szintre zuhant, (11 emeletet). A liftaknából a tűzoltók hosszú munkával, egy rakodólapra kötözve emelték ki az elhunytat.Az egész épületben sehol nem volt szabályos korlát.
400V áramütés
Károly alkalmi munkás volt. Amikor a betonpumpa nyomta a betont, megfogta a fém csövet. Károly cipője lyukas, szakadt volt. Sajnos a 400 Voltos szabad vezetékhez a pumpa hozzáért, és Károly-akinek nem kellett volna a pumpát fogni- halálos áramütést kapott. Az áramjegy a lábán jól látható.
Alátámasztás hiánya
A munkavállalók a tehenészeti telepről a szerves trágyát egy traktorral vontatott pótkocsin szállították el a trágyakazalhoz. A lerakás helyszínére érve az egyik munkavállaló a kézi működtetésű hidraulikát el kezdete pumpálni, hogy a billenős pótkocsiról a trágyát lebillentse. A munkahenger csak félig nyílt ki, ezért hidraulika olajt öntöttek a pótkocsi billentő-hidraulikájának tartályába, de a plató mégsem emelkedett tovább. A plató semmilyen kitámasztó eszközzel nem volt biztosítva visszazuhanás ellen. Ekkor elkezdték légteleníteni a rendszert, melynek során a az áldozat a pótkocsi végénél lévő hidraulika szivattyú fölött behajolt az alváz és a félig felemelt plató közé. A plató ekkor visszazuhant munkavállalóra és annak a halálát okozta.
Szabálytalan emelés
A szabálytalan emelés (valószínűleg kiakadt a kötél a horogból) miatt a dolgozó fejére ráesett a 800 kilós bála. A sérülésbe belehalt.
Körbálázó
Körbálázás közben a felszedő egység eltömődött. A traktorvezető a munkagép kikapcsolása nélkül próbálta a hibát elhárítani, így a bálázó a kezét berántotta. A traktoros alkarját amputálni kellett.
Barkácsolt elosztó
A biztonsági őrt áramütés érte a képeken látható elosztónál. A kis fadarabkát ő használta a dugó helyett a vezeték rögzítésére
Betonpumpa
Építkezésen a dolgozó a betonpumpa töltőcsövét irányította a feltölteni kívánt területre. Egy rossz lépés következtében, a munkás megbotlott a már kész acélhálóban, így egyensúlyát vesztve belekapaszkodott az amúgy is rosszul szerelt töltőcsőbe. Építkezésen a dolgozó a betonpumpa töltőcsövét irányította a feltölteni kívánt területre. Egy rossz lépés következtében, a munkás megbotlott a már kész acélhálóban, így egyensúlyát vesztve belekapaszkodott az amúgy is rosszul szerelt töltőcsőbe. A plusz terhelés miatt a töltőcső a munkásra zuhant, aki azonnal életét vesztette.
Egyenetlen súlyelosztás
Az alábbi képek az egyenetlen tömegelosztás következményeit illusztrálják. Az esetek többsége nem halálos kimenetelű, de nem kizárt a lehetősége.
Földmunka
A munkaterületen dolgozó áldozat ismeretlen okból a a képen látható munkagép útjába került. A munkagép vezetője nem vette észre a gép lánctalpa elé került munkatársat.
A leeső cserép
A tetőn cserepeztek, 20 m magasan. Valaki megrúgott egy iker hódfarkú cserepet, és az a sisakot nem viselő darus fejére esett.
Daráló
A húsüzemi munkás munkahelyi balesetet szenvedett, mikor a darálóban elakadás miatt kézzel próbálta meg kiigazítani az elakadt anyagot. Sérülései jobb kezén maradandóak.
A darus
A darus 22 éve dolgozott, a szükséges végzettséggel rendelkezett. Egy októberi napon a 2 panel között állt, megnyomta a szabályos távirányítón azindító gombot, és a panelek közé szorult. Percek alatt meghalt.
Szemsérülés
A fiatal munkás acél alkatrészek korróziómentesítésén dolgozott, sarokcsiszolóra szerelt drótkoronggal. Védőszemüveget nem használt, így a korongról levállt drótszál a munkás szemébe pattant.
Égési sérülés
Konyhai dolgozó kezét a készülő étel gőze forrázta le. A képen az égés eredményeként megjelenő vízhólyag és bőrleválás látható.
Épületbontás
Egy régi épület bontásánál a födém beszakadt a munkás alatt, és a feje súlyosan megsérült. A romok alól 2 óra múlva sikerült a halottat kiemelni. Sisakot viselt.
Esztergályos
A rutinos, 58 éves esztergályos bő, lógó nyakú pólóját a tokmány elkapta, és a forgó rész feltekerte, a munkás felső teste és a feje roncsolódott.
Fél hüvelyk
A nyugdíjas munkásnő felállt egy létrára, és a 70 cm magas reteszelt védőburkolaton áthajolva lenyúlt a forgó kupaknyomóhoz. A gép a fél hüvelykujját letépte. A gép szabályos volt.
A gyilkos polc
A 18 éves diák a nyári szünidő alatt dolgozott egy cégnél. Éppen az iratokat pakolta az irattárban, amikor a rögzítés nélküli Salgó állvány eldőlt, és a fiút maga alá temette. (azonnal meghalt)
Gyűrű
Egy 46 éves munkás a jobb kezén a középső ujján jegygyűrűt viselt. Megemelt egy raklapot, - kb 20 kg - a gyűrű beleakadt, és az ujját letépte.
Halálos áramütés
A lakatos munkavállaló, hegesztési munkákat végzett. A kábeldobra feltekercselt kábel a nagy áramerősség miatt felmelegedett, majd a kábel szigetelést a hő megolvasztotta. A munkás a munka haladtával egy másik állásra szeretett volna menni, amihez a kábel lecsévélésére lett volna szükség. Hozzáért a szigetelés nélküli elektromos kábelhez, és halálos áramütést kapott.
Tetőn végzett munka
Egy 34 éves rutinos munkás a 10 emeletes ház tetején szigetelést javított. Kikötés nélkül ment ki a tetőzet szélére és leesett.
Húsdaráló
A 23 éves hentes egy vendéglőben a török húsdarálót kézzel tömte, pedig a tömőfa is ott volt a gépen. Jobb kezének a 2., 3., 4., 5. ujját teljesen, a hüvelykujját félig ledarálta a csiga. A magyar előírások az etető garatnál maximum 65 mm átmérőt engednek meg.
Iratmegsemmisítő
A házilag gyártott iratmegsemmisítőt egy 34 éves" feketén" dolgozó munkás nő kezelte. A bal kezén kesztyűt viselt, a végét elkapta a behúzó henger. A vészleállítóval a gépet le tudta állítani, de a kezét 2 órán keresztül a tűzoltók szabadították ki. A kórházban a bal kéz 2. és 3. ujjának nagyobb részét amputálták. A gépnek és a sérültnek semmilyen okmánya nem volt.
Felsővezeték érintése
Magasfeszülséggel érintkezve halálos áramütést szenvedett az a férfi, aki illetéktelenül mászott fel a felsővezetékhez. Bár alkalmazásban állt, szakmáját tekintve erősáramú hálózati szerelő volt az áldozat, megbízással nem rendelkezett.
Burkolatlan kardántengelyek
Mezőgazdasági és egyéb ipari erőgépeken vagy munkagépeken jellemző hiányosság a kardálytengely burkolata. Munkavédelmi ellenőrzéskor gyakori indoklás ennek hiányára a "tudok én magamra vigyázni" mondat.
Alább a hiányosságok következményei.
Kézfej sérülése
Egy 38 éves tapasztalt férfi présgéppel dolgozott, amin nem volt biztonsági berendezés. Munkavégzés közben a présszerszámok közé nyúlt, majd a présgép (autómata üzemmódba kapcsolva) beszorította a munkás kezét.
Konténer rakodás
Egy távol -keleti kikötőben konténer rakodást végeztek, mikor műszaki hiba miatt, a daru konténerfogó egysége meghibásodott, és a konténert elejtette. Amiáltal a konténer, az ismeretlen okból ott tartózkodó segédmunkásra esett.
Közúton
A kamion ütközött egy személygépjárművel. A kamionos sérülés nélkül megúszta az üzemi balesetet, de a személygépjármű vezetője nem volt ilyen szerencsés. Helyszín: Franciaország
Lemezemelés
Egy raktárban fém lemezeket emeltek daruval. A lemezek nem voltak összepántolva, ezért emelés közben lecsúsztak. Az irányítással megbízott munkavállaló (kötöző) fejének bal oldalát levitték. A sérült a helyszínen, azonnal belehalt sérülésébe.
Méretkorlátozás
Egyes esetekben a közúti és egyéb ipari területeken alkalmazott magasságkorlátozás figyelmen kívül hagyása okoz balesetet.
Motorral a munkahelyre
Motorkerékpáral munkába menet ismeretlen okból balesetet szenvedett. Sebesség: 174 km/h Helyszín: USA
Mozgó járműn utazva
Haladó járműszerelvényen álló utazás. Rendkívül gyakori baleseti ok.
Nehéztárcsa
A traktorvezető átadta a K - 700 as típusú mezőgazdasági vontató vezetését a fiának, majd kiállt a feljáró létrára. Egy döccenőnél leesett a gépről, és mire a fia, megállította a traktort a nehéztárcsa már rajta volt..
Oxigén és olaj találkozása
A hegesztő alkalmazott, akinek megfelelő képesítése és gyakorlata volt, olajos kézzel állította be az oxigén palack nyomását. A csőbilincsnél az oxigén szivárgott és az olajjal érintkezve égési sérülést okozott.
Barna ausztrál pók
A barna ausztrál pók csípése igen mérhező. A képeken rovarírtással foglalkozó szakember álltal szerzett csípés következményei láthatóak.
A prés
Az excenter présgépen 3 munkavállaló végzett munkát, kettő volt ellátva kétkezes indító-berendezéssel. A harmadik ember védelme úgy volt megoldva, hogy bólintással jelezte, indítható a préselési folyamat. A sérült benyúlt a szerszámba, a két, indítópultot kezelő ember pedig elindította a préselési folyamatot. Az összezáródó szerszám a sérült bal kezének 3. és 4. ujját összezúzta. A sérülés mértéke miatt a sérült ujjakat amputálni kellett.
Egyenletlen súlyelosztás
Ennek a nyergesvontatónak a vezetője szerencsés volt, mikor a vészfékezés során elszabadult acélcsövek nem a vezető oldalon találtak maguknak utat..
Védőkeret nélkül
Silókazalnál, silótaposás közben hátsó tolólappal és védőkeret (bukócső) nélkül dolgozott a traktoros. Az egyenetlen anyagon az MTZ - 50 típusú traktor felborult, majd maga alá temette a sofőrt.
Transzformátor telep
A 12 éves fiú bemászott a transzformátor telepre. Sérülései maradandóak
Vadászbaleset
Vadászat közben egy vadásznyíllal fejbelőtte társát. A sérült a lövést túlélte, de idegasebészeti beavatkozásra volt szükség. Vermont - USA
Vágási sérülés
Konyhai dolgozó a képen látható kés mosogatása közben elvágta az egyik ujját.
Gumiabroncs szerelés
Egy korábban javított gumiabroncs javítását végezte a sérült. A korábbi javításnál használt ragasztóból kipárolgó propán/bután tartalmú gáz volt az abroncs belsejében, ami egy fémeszköz használata közbeni szikra hatására felrobbant. A gumiabroncs darabjai és az abban lévő acélszálak okozták a sérülést.
Felsővezeték érintése
Magasfeszülséggel érintkezett az a szakember akit ügyeleti időben hívtak be kisebb munkára, egy elektromos áram elosztó telepre. A szakember a munkahelyre érkezéskor nem öltözött átt, nem alkalmazta a védőeszközeit, és a művelethez alkalmazandó szerszámot sem a kellő körültekintéssel választotta. Halálos áramütést szerzett.
Daru baleset
Teheremelés alatt a rosszul rögzített kötözés kioldott, majd a magasból aláhullva a darufülkében landoltak. A darus a darufülke szilánkjai miatt vágási sérüléseket, és egyik karján a leeső szerelvények miatt nagyobb ütést szerzett. Helyszín: Hollandia, Antwerpen
Szögbelövő
Egy faipari munkás szegbelövő autómatával dolgozott, mikor kiejtette a kezéből a gépet. A dolgozó szerencsétlenségére a gép esésétől a "ravasz" behúzva maradt, és az továbbra is lőtte ki magából a szegeket.
Lábsérülés
A technikus kalibrációs mérést végzett, amikor a 90 kg-os súly kb. 1 méter magasságból a lábfejére zuhant. A dolgozón nem viselt védőcipőt. Az első képen jól látható a súly körvonala a dolgozó lábfején.
Kénsav
Laboratóriumi dolgozó hölgy arcába fröccsent a 98%-os kénsav. A dolgozó viselt védőszemüveget, de arcvédőt nem. A védőszemüveg körvonala beleégett a hölgy arcába. A kezelő orvosok szerint védőszemüveg nélkül a dolgozó megvakult volna. A dolgozó arcán jelenleg hegek maradtak.Azonkívül, hogy nem volt megfelelő arcvédelem a laborban, nem volt vészzuhany vagy szemmosó sem, 15 percbe tellett mire a baleset után le tudták mosni a vegyi anyagot.
Sarokcsiszoló 2.
A 18 éves fiatalember köszörült, amikor a köszörűkő berobbant. A köszörűn nem volt védőburkolat és a dolgozó nem viselt védőszemüveget. Jobb szemére teljesen megvakult, háromszor műtötték meg, hogy az arcát és koponyáját rendbe hozzák.
Szikra
A következő baleset olyan munkahelyen következett be, ahol kötelező volt viselni a védőszemüveget. A 30 éves dolgozó nem volt hajlandó szabályosan viselni a szemüveget, munkavégzés közben a nyakában lógott a szemüveg. Rozsdamentes acél eszköz élét köszörülte . A kipattanó forgácsoktól megsérült a szeme, amelyet csak sebészi beavatkozással lehetett megmenteni. 5 kiesett munkanapja volt, valamint még mindig nagyon erős fájdalmai vannak.
A csavarhúzó
Egy gyakorlott karbantartó csavarhúzót használt vésőnek és feszítőnek. A csavarhúzó nyele eltörött.A csavarhúzó éles feje felhasította a dolgozó bőrét a kézfején. Az eredmény a következő képen látható, több öltéssel varrták össze a dolgozó kezét, 4 kiesett munkanapja volt, és a baleset után nem tudta régebbi munkáját elvégezni.
Földmunkagép
Útszegély feltöltési munkánál a hátrafelé haladó földmunkagép az irányító személyt elütötte, aki halálos munkabalesetet szenvedett. A földmunkagépről hiányzott a visszapillantó tükör, és az irányító is figyelmetlen volt.
Sarokcsiszoló
Egy munkás tetőn végzett alumíniumlemez vágást. A korong mérete (9,5") nagyobb volt, mint a megadott fordulatszámhoz tartozó vágókorong méret (6"). A vágáshoz használt vágókorong elrobbant, majd a korong darabkái a sérült arcába csapódtak, ami komoly sérüléseket okozott az orr és az ajak környéki területen.
Vasúti munkás
Egy pályamunkás a vasúti szerelvények összekapcsolásán dolgozott, mikor a szerelvény váratlanul elindult. A sérült maradandó károsodást szenvedett, balesete után fél évvel mindkét lábának amputálására volt szükség
Helyszín: Észak -Oroszország
Targonca
A 38 éves raktáros kihajtott a kamionrakodó terminál rámpáján. A jármű felborult és maga alá szorította az övet nem viselő személyt.
Transzformátor javítás
40 éves villanyszerelő egy transzformátor javítás közben egy beeső alkatrész zárlata által okozott ívkisüléstől sérült. Semmilyen védőeszközt nem viselt. (pamut védőruha, kesztyű, ívvédő álarc, stb.) Szeme csak a fénytől sérült, ideiglenes vakság mutatkozott kb.4órára. Karján 2. fokú égési sérülést szenvedett.
Hidraulikus emelő
A 29 éves gépkezelő karja beszorult egy hiraulikus emelőbe, amely levágta a kézfejét. A közelben nem volt senki, a sérült nem tudta leállítani a gépet, Vészleállító gomb nem volt.A kép a visszavarrás után készült a műtőben. Közel egy év lábadozás után végül is 3. ujja maradt mozgó, a gyűrűs és kisújjak nem mozognak.
Fűnyíró
Házilag "barkácsolt" elektromos fűnyíró tisztítása otthon.
A gép nem volt áramtalanítva. Amikor a 44 éves sérült bal kezével tartotta az oldalára döntött fűnyírót, közben a jobb kezével ki akarta szabadítani a kés és a ház közé szorult fadarabot, véletlenül beindította a motort.
Szalagfűrész
Az 50 éves asztalos szalagfűrésszel végezte a napi feladatát, elmondása szerint figyelmetlen volt és "véletlenül" levágta három ujját. A kép az ambulancián készült a sebek ellátása után. A berendezés biztonsági eszközei ki voltak iktatva.
Szalagfűrész
A 21 éves karbantartó munkát végzett egy szalafűrészen, Fűrészlap csere után munkatársa megforgatta a berendezést, a sérült keze még ott volt, kesztyű nélkül. Az éles fűrészfogak lapkái belemartak a 21 éves munkavállaló ujjába.
Csigás továbbító
A 23 éves takarítót odaküldtek egy faaprítékot szállító csiga takarításához, miközben a villanyszerelők a mozgatást végző villanymotor csere után forgásirányt ellenőriztek. A takarítást végző személy fennt állt a csigán, amikor az elfordult. A sérült beleesett vagy a csiga behúzta a szállító dobba. Kizásár -kitáblázás nem volt elvégezve, de kettős lábtörés és két komolyabb vágási sérüléssel megúszta az esetet.
Vibráció
19 éves betanitott munkás vésőkapalácsot használt 2,5 órán keresztül mindenféle védelem nélkül (Se védőszemüveg, se hallásvédő eszköz, semmilyen kesztyű) Régi betonkerítés alját bontották el. A munka után jelentkezett az ún.: Fehér ujj jelenség (Raynaud phenomenon)