Letölthető oktatófilmek és segédanyagok
Filmek és segédanyagok:
Szerződésminta (foglalkozás-egészségügyi feladatok)
Korábbi hírlevelekben már írtam arról, hogy a A 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 23. § szerint a szerződést kötelezően módosítani kellett (volna) 2007.08.13.-ig
"E rendelet hatálybalépése előtt – a foglalkozás-egészségügyi szolgálat és a munkáltató között – létrejött szerződést e rendelet hatálybalépésétől számított 90 napon belül a 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet 4. §-a (1) bekezdésének c) pontjában [c) a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálatát a szerződésben – a helyi körülmények figyelembevételével – meghatározott gyakorisággal, vagy változás bekövetkezésekor soron kívül;] foglaltaknak megfelelően módosítani."
A rendelet hatályba lépése a kihirdetést követő 3. nap, azaz 2007. V. 13. Ettől számítva a 90 napot, tehát 2007. VIII. 13-áig kellett volna megkötniük a szolgáltatóknak a szerződéseket a fentiek szerint.
Ezek a szerződésmódosítások a legtöbb helyen nyögvenyelősen haladnak, sokszor a foglalkozás-egészségügyi szolgáltató sem tud erről a kötelezettségéről (a munkáltató meg pláne nem). Ezért egy kicsit belekontárkodtunk a foglalkozás-egészségügybe is, és készítettünk egy olyan szerződésmintát, amiben benne van a foglalkozás-egészségügyi szolgáltató összes jogszabályokban előírt kötelező feladata. A szerződésminta a belépés után letölthető.
Kérdéslista a munkavédelmi és tűzvédelmi dokumentációk felülvizsgálatához
A munkavédelmi és tűzvédelmi dokumentációk meglétének és megfelelőségének vizsgálatához összeállítottam egy kérdéslistát, ami egész jól használható a kockázatértékeléshez (legalábbis nekem). Minőségügyi szakemberek is fel tudják használni az audithoz (bár lehet, hogy ahhoz kell rajt alakítani)
Tovább a letöltéshez:
Mentési terv
A Mvt.45. § (1) szerint "Rendellenes körülmények kialakulása esetére — amikor a szabályos üzemvitelre vonatkozó biztonsági előírások nem tarthatók be — a munkahely jellegére, helyzetére, kiterjedésére, valamint a veszélyforrások hatására, továbbá a munkavégzés hatókörében tartózkodókra is tekintettel mentési tervet kell készíteni, és a mentéshez szükséges személyeket ki kell jelölni."
Néhány mentési terv minta a webáruházunkban található ezen a linken.
Egységes és átfogó megelőzési stratégia
A foglalkozás-egészségügyi célvizsgálat keretében az OMMF ellenőrzi, hogy a megelőzési stratégia kialakításában részt vett-e a foglalkozás egészségügyi szolgáltató. Ekkor többnyire kiderül, hogy nincs is stratégia. (eddig nem is nagyon ellenőrizték) Én már készítettem egy stratégiát, és hogy ne kelljen mindenkinek feltalálni a spanyolviaszt, itt közzé is teszem gondolatébresztőnek. Ha valaki fel szeretné használni, az anyag végén megtalálja, milyen feltételekkel teheti.
Tovább a letöltéshez:
Munkavédelmi bírság pályázatokból támogatott filmek
Az állványépítés biztonságtechnikája
Napo filmek
Az alábbi filmeket az Európai munkavédelmi ügynökség adja ki. Ezek animációs filmek, mivel beszéd nincs bennük, Magyarországon is jól felhasználhatók a munkavédelmi oktatásban. Ha Ön regisztrált felhasználó,a filmek megtekintéséhez be kell majd lépnie (ha eddig nem tette), ha nem regisztrált még, kérem, regisztráljon!
Biztos kezdet (fiatal munkavállalók speciális kockázatai)
Vége a zajnak!(a zaj káros hatásai)
Napo az építkezésen(veszélyek az építkezésen)
„Biztos fellépés” (elesés elleni védelem)
Vegyi anyagok(vegyi anyagok felhasználásának veszélyeiről szól)
Napo kalandjai
Veszélyjelek és figyelmeztető jelzések
Egyéb filmek
EASY und ISABELLA 35 perces „vígjáték”, aki tud németül, nézze meg!
Elsősegély-nyújtási ismeretek (németül)
Faipari körfűrész egy érdekes biztonsági megoldása
Targoncavezetés(csak erős idegzetűeknek!)
Humoros anyagok
Állványok
Tűzjelzés
Leesés elleni védelemSafety video
2400 db. amerikai munkavédelmi film
Tovább a filmek letöltéséhez vagy a segédanyagok letöltéséhez