Munka-, tűz- és környezetvédelmi zsebtörvénytár cd
A legfontosabb munka- és tűzvédelmi jogszabályokat én mindig magamnál hordom PDA-n, ezért ha ügyfélhez megyek, ezekkel nemigen tudnak zavarba hozni a helyszínen sem, mert vitás esetben csak megnyitom a jogszabályt, és megmutatom, hogy van szó szerint.
Ez egy annyira hasznos segédeszköz egy munkavédelmi szakembernek, hogy ebből csináltunk egy terméket a fenti néven. Ez a nélkülözhetetlen jogszabálygyűjtemény legújabb cd-nken kerül kiadásra. A gyűjtemény tartalmazza a jogszabályok teljes szövegét, valamint a vonatkozó szabványok címeit is témakörönként csoportosítva.
Valamilyen jogszabálygyűjtemény amúgy is elengedhetetlen egy munka- tűz- vagy környezetvédelmi szakembernek, de ennek két plusz előnye is van:
1.Egyaránt használható számítógépen és PDA-n, így a helyszínen felmerülő "fogós" kérdésekre is rögtön válaszolni tud a segítségével.
2.A cd-n a szabványok neve és száma is szerepel az adott témaköröknél, így rögtön láthatja, hogy az adott témában milyen érvényes szabványok léteznek, nem kell az MSZT fizetős szabványkatalógus rendszerét használnia. (A Magyar Szabványügyi Testület honlapján elő kell fizetni a szabványok megtekintéséhez.)
Az anyag a szabványok szövegét nem tartalmazza, de ha Önnek van jogtiszta, megvásárolt szabványa elektronikus formában, azt saját használatra be is tudja linkelni a jegyzékbe, és együtt használni azokat is. (A szabványok jogsértő felhasználásáért nem vállalunk felelősséget!)
Erre a linkre kattintva megtekintheti, mely témakörökben találhat jogszabályokat a lemezen. Így elöljáróban a 7. témakör („Kereskedelem, vendéglátóipar, televízió, mozgófilm, színház, nevelés-oktatás, háztartás, szabadidő") linkjeit tudja megnézni, a többi témakörben hasonlóan fognak működni a linkek.
Töltse le a http://letoltes.munkavedelem.biz/zsebtorvenytar.zip linkről a demo verziót, ezt PDA-ra is rá tudja tenni, és ki tudja próbálni (az indexpda1.html file indítja a PDA verziót, az index.html pedig az asztali számítógépre tölthető programot). Ha Önnek nincs PDA-ja, egy memóriakártyával bővíthető nagyképernyős telefonon is érdemes kipróbálni, elvileg ott is működik.
A cd-t akkor is érdemes megvenni, ha Önnek most még nincs PDA-ja, mert számítógépen is használható, (az irodában én sem PDA-zok, a számítógépes verzióból könnyebb kimásolni részeket), és ha majd a Mikulás hoz PDA-t akkor is ráér áttérni arra…)
Készítettem egy rövid bemutatófilmet arról, hogyan használja, és mi minden található az új „Munka-, tűz- és környezetvédelmi zsebtörvénytár” cd-n. Kattintson erre a linkre a lejátszáshoz.
A cd már rendelhető, ára 22.000,- Ft+áfa (+ postaköltség).
Kérem, mindenképpen töltse le és próbálja ki az anyagot, meglátja, használata mennyire megkönnyíti a napi munkát!
Vélemények a Zsebtörvénytár cd-ről
„Véleményem szerint a törvénytár megszerkesztése egy kiváló kezdeményezés. Emeli az értékét az adott témához kapcsolódó szabványok feltüntetése is. Az összeállítás nagymértékbensegíti a tevékenységemet, hiszen nem kell keresgélni adott esetben a jogszabályi hivatkozásokat. Javára van a mi szakmánknak – munkavédelem, tűzvédelem, környezetvédelem, vagyonvédelem, polgári és katasztrófa védelem – egyszóval (üzemeltetésvédelem), hogy van, aki próbálja összefogni, csokorba gyűjteni és egyszerűsíteni a meglévő jogi útvesztőben való gyors, hatékony eligazodást. A hatályos jogszabályok azonnali megjelenítése meggyőző érv a hitetlenkedő olyan vezetőknek, akik közvetlen feladata lenne az alkalmazása a mindennapi életben, a munka világában.”
Bíró János egyéni vállalkozó, Vác
„A Zsebtörvénytár CD kiválóan elkészített összefoglalása a jogszabályoknak. Eddig a Magyarország.hu oldalról kerestem ki a jogszabályokat, amely körülményes, időigényes és csak az irodában működött. Sok munka- és tűzvédelemmel foglalkozó jogszabályt kinyomtattam, hogy kéznél legyen, most egyszerűbb az életem, nem kell ennyi papírt cipelni, minden kéznél van. A számítógép keres nem én. Gyorsabb, egyszerűbb. Jelenleg a jól működő, könnyen kereshető CD-t használom (tanulom, gyakorolok vele), munkatársam is dicséri, jól kijön vele. Dicséret a szerkesztőnek.”
Lupek István, Tűz és munkavédelmi vállalkozó
„A jogszabályok szó szerinti és naprakész ismerete nem elvárható sem a munkáltatók, sem a munkavállalók részéről. A helytelen munkahelyi gyakorlat bizonygatása sokkal hatásosabb, ha a hibás/veszélyes munkahelyen a hiányosságra azonnal fel tudjuk hívni a figyelmet. Az azonnali szabálysértés megállapítás, követendő helyes magatartásra felhívás, esetleg szankcionálás a leghatásosabb. Ebben nagy segítség az a lehetőség, hogy helyben, vitathatatlanul bemutatható a megszegett jogszabály szövege, a helyes tevékenységet leíró előírás.
A felhasználás még kezdeteken tart, de megállapítható, hogy a kimondott szó a munkahelyi vezetőkkel szemben vitathatatlanná vált, a fent említett „reménykedés” fel sem merül, azonnali változtatást hozott a helytelen gyakorlat megszüntetésének érdekében.”
Poczkodi Lajos, Tűz- és munkavédelmi előadó Külügyminisztérium